2015. január 23., péntek

Adóbevallás: Érkeznek a bevallási csomagok




 További információk itt ----> Adóbevallás 2016


Minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyére kap információt a teendőkről. Tehát csak az talál borítékot a postaládában, aki az előző évben papíron juttatta el az szja-bevallást a hivatalhoz. Közülük több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat, amelyeket – miután a program ellenőrizte a bevallást – kinyomtatva adtak postára, vagy személyesen adtak le a NAV ügyfélszolgálatán. Akik most nyitnak ügyfélkaput, már az idén elektronikusan nyújthatják be bevallásukat és ezentúl elektronikusan tarthatják a kapcsolatot az adóhivatallal.
Végeredményben alig több mint egymillió adózóhoz érkezik a teljes nyomtatványgarnitúra. A bevallási csomag minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában. Azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, ennek igényléséről február másodikáig nyilatkozhatnak munkahelyükön.
 A személyijövedelemadó-bevallás legfontosabb határidői
határidő
bevalláshoz kapcsolódó teendő
február 2.
Munkavállalói nyilatkozat a munkáltatói  adó-megállapítási igényről
A kifizetők a 14M30-as nyomtatványon igazolják a  tavalyi jövedelmet a munkavállalók részére
február 16.
Az egyszerűsített – az adóhivatal  közreműködésével készülő – bevallás választásáról szóló nyilatkozat beküldése  a NAV-hoz
február 25.
Egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett  őstermelők és magánszemélyek szja-bevallása
április 30.
A munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás  kiadása a munkavállalók részére
május 20.
a 1453, a 1453E, a 1453ADÓNYILATKOZAT, a 14M29  (munkáltatói adó-megállapítás) jelű bevallás beküldése, rendelkezés az 1+1  százalékról

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

    Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond


    VálaszTörlés